Tanulmányait a tatai képzőművészeti körben kezdte, ahol Kerti Károly irányítása alatt grafikát, majd Kirchmayer Károly vezetésével szobrászatot tanult a Dési Huber Vasutas körben. Később kirakatrendezési képzést is kapott, amely erősítette vizuális látásmódját. A hetvenes évek második felétől a plakátművészet vált elsődleges terepévé: korai munkáival a Fiatal Képzőművészek Stúdiója kiállításain szerepelt, és hamarosan nemzetközi plakátkiállításokon is bemutatkozott.

A nyolcvanas években új irányt nyitott a fény használatával: ekkor születtek első neonplasztikái, amelyekben a pop-art harsánysága szürrealista abszurditással és filozofikus reflexiókkal ötvöződött. Az ikonikus Fénydaráló is ebből az időszakból való, amely később a magyar neonművészet egyik alapművévé vált. Az ezredfordulótól festészeti sorozatokban bontakozott ki: előbb a hiperrealista Zenészportrék (2006), majd a Csepel Vasmű ipari tájképeiből ihletett 2011-es képek hoztak számára újabb elismerést. Közben LED-es fényinstallációi és ready-made alapú szobrai tovább gazdagították életművét. Munkái egyszerre látványosak és elgondolkodtatók, a valóság és illúzió határán mozognak, a magyar fényművészet egyik legeredetibb hangját képviselve.