Boromisza Tibor

1880-1960
A tizenkilencedik század fordulóján fellépő/alkotó festők jelentős része úgyszólván kötelezően leadta névjegyét a „magyar Barbizonban”, Nagybányán az sejtve – joggal – az új szeleknek ott bontottak vitorlát. Kiváló mesterek vonzották ide a pályakezdőket; számosan itt alapozták meg egész élet- és művészetfilozófiájukat, innét tekintettek értő várakozással a nemzetközi szellemi élet fölgyorsult változásaira, ösztökélő kezdeményezéseire.

Boromisza Tibor nyughatatlan természetű ifjúként talán azért választotta a katonai pályát, hogy fékezze türelmetlenségét. Leszerelve a katonaságtól, már 1904-ben Ferenczy Károlynál találjuk festőnövendékként.
Úgy tetszik, ez a pálya egyelőre becsatornázta szenvedélyeit, annál inkább is, hogy rövidebb-hosszabb tanulmányutakon vett rész Párizsban, Rómában, Münchenben és alaposan tájékozódott az Európában aktuális művészeti állapotokról, korszerű törekvésekről.

Hogy milyen tehetségről beszélünk, azt talán jól mutatja, hogy már 1906-ban (és utána szinte évenként) kiállítása volt Budapesten. Ez pedig egyáltalán nem véletlen; Boromissza észrevette a látogató és vásárló közönség igényét a színvonalasan, egyedi értékekkel gazdagítva közvetített szecesszióra, arra a dekorativitásra, amely a huszadik század első két évtizedét olyannyira megfogta. A tájak, a növények, az embercsoportok, a fák változatos mozgása a városok, falvak épületei előtt, a plakátszerűen leegyszerűsített „síkfestés” (perspektíva eljelentéktelenítése, az erőteljes, gyakran elsődleges színek harsánysága) mintegy az új század nyugtalan várakozására rímel, festőnket már a húszas évek végén a Nemzeti Szalonban találja közönsége. Úgy tetszik, a siker kevés a művésznek, filozófiai, társadalmi problémák foglalkoztatják. Előbb a szabadkőművesség köti le; 1915-től a Kölcsey-páholy tagja. Mint a többi „neós” fiatal hangadója, lázadozik az idősebb, konzervatívabb nagybányaiak ellen; kikerül a csoportból. 1922-ben buddhista vallásra tér. Mindig is érdekelte a népművészet, ugyancsak a húszas évek végén bejárja a Hortobágyot, tanulmányozza a pásztoréletet, és festi egyúttal. Festői munkásságával párhuzamosan irodalmi tevékenységre is szakít időt, sőt folyóiratot alapít és szerkeszt. Talán ez a sokszínűség az oka, hogy pályája máig sincs felmérve, noha 2012-ben Szentendrén nagyszabású és sikeres emlékkiállításon voltak láthatók művei

Felhasznált irodalom:

Jurecskó László: Boromissza Tibor. Miskolc, 1996.

boromisza tibor

Archívum

szénapiac i.
Szénapiac I.
fürdőzők a csertörő zúgójánál
Fürdőzők a Csertörő zúgójánál

Törődünk az Ön adataival

Cookie-kat és hasonló technológiákat használunk, hogy a legjobb élményt nyújtsuk weboldalunkon. Cookie tájékoztató

+36 1 212 3156