Gábor Jenő 1911 és 1915 között a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mestere Zemplényi Tivadar volt. A főiskola elvégzése után rajztanárként dolgozott Liptószentmiklóson, Gyergyószentmiklóson, Szakolcán és Körmöcbányán. 1919 után Pécsen tanított, előbb a főreáliskolában, majd a Széchenyi István Gyakorló Gimnáziumban. 1941-től a szegedi Baross Gábor Gyakorló Gimnázium tanára volt. 1947-től Budapesten élt, 1966-ban tért vissza szülővárosába. Tanítványai közé tartozott Gyarmathy Tihamér és Lantos Ferenc.

Az 1920-as években kapcsolatban állt a Pécsről származó Bauhaus-körhöz tartozó művészekkel és építészekkel, köztük Breuer Marcellel, Forbát Alfréddal, Molnár Farkassal, Stefán Henrikkel és Weininger Andorral. Levelezett Kassák Lajossal; 1925-ben címlaptervet készített a MA folyóirat számára. Követte a korszak nemzetközi művészeti diskurzusát, többek között a Cahiers d’Art, a Kunst und Dekoration és a Der Sturm folyóiratok rendszeres olvasójaként. Tagja volt a KUT (Képzőművészek Új Társasága) és az UME (Új Művészek Egyesülete) művészcsoportoknak. 1930-ban részt vett a Tamás Galériában rendezett Új progresszív művészek című kiállításon.

Tanulmányutakat tett Nyugat-Európában: 1926-ban Párizsban (feltehetően Dessau érintésével), 1931-ben Berlinben, 1937-ben ismét Párizsban járt. Ezek az utak meghatározó hatást gyakoroltak művészetére. A húszas években festészetében az emberi alak és a tájábrázolás állt előtérben; aktkompozíciókat és pécsi tájképeket készített. Figurái expresszív, kubisztikus jellegűek, a formák gyakran geometrikus szerkezetbe rendeződnek. A korszak nemzetközi irányzatai közül a francia purizmus, az École de Paris festészete, az art deco, az internacionális konstruktivizmus és a Neue Sachlichkeit hatása egyaránt megjelent munkáiban.

Az 1920-as évek végén kollázsokkal is kísérletezett, amelyekben a konstruktivista térszervezés és a purista formaképzés problémáit vizsgálta. A harmincas években figurális, sokalakos kompozíciókat festett, amelyekben az emberi test, a munkások élete, a cirkusz világa, a sport és a zene témái jelentek meg. Kompozícióit szerkesztett felépítés, visszafogott színvilág és hangsúlyos vonalritmus jellemezte.

Szegedi évei alatt festői előadásmódja oldottabbá vált. Később ismét a húszas években kialakult festői világához közelítő megoldásokhoz tért vissza, majd nonfiguratív akvarellsorozatot készített. 1955 után, Martyn Ferenc művészetéhez kapcsolódva, az absztrakt kifejezés lehetőségeivel foglalkozott.

1963-ban életműve jelentős részét a pécsi Modern Magyar Képtárnak adományozta; az adományt 1971-ben özvegye további művekkel egészítette ki. 1948-ban a Kulturális Minisztérium freskópályázatán II. díjat nyert, a Munkásábrázolás kategóriában I. díjat kapott.