Az életművet végigkísérő rajzi tevékenysége nem tekinthető tipikus „szobrászrajznak”, műveinek képi világa és felfogásmódja nem plasztikáihoz készült előtanulmányok, statikai vázlatok, formaelemzések, hanem autonóm és inkább capriccio-szerű fantáziarajzok, amelyeken erotikus töltetű, az ősi kultúrák formavilágát idéző fiktív lények, olykor morbid és brutális képzelettársításoknak teret engedő kimérák, félig ember-félig állat kreálmányok jelennek meg. Sok szempontból önéletrajzi eseményekkel is kapcsolatba hozható, dekoratív és tiszta vonalvezetésű rajzi motívumvilágának fő elemei, az arc, a női és férfi princípium összefonódása, a bika és ezen szimbólumok váratlan és sokszor meghökkentő kontaminációja. Az itt kiállított rajzok és kollázsok 1953 és 1965 között, az USA-ba való kivándorlása előtt készültek, éppen abban az időszakban, amikor legjelentősebb szobrait alkotta meg. Jakovits rajzi világa az organikus, de non-figuratív formajátékoktól a szürrealista montázs metódussal megalkotott művekig terjed.

Kurátorok: Szabó Noémi művészettörténész, a FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM művészeti és muzeológiai főosztályvezetője és Makra Laura művészettörténész

A kiállítást megnyitotta: Szabó Noémi művészettörténész, a FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM művészeti és muzeológiai főosztályvezetője:

Jakovits József (1909–1994) autodidakta szobrászművész életműve kronológiai szempontból két nagyobb egységre bontható: 1965-ig tartó, elsősorban szobrászi tevékenysége, a Vajda Lajos-i örökséget ápoló és a művészeti nyilvánosságból kiszorult Rottenbiller utcai művészközösséghez kapcsolódott, majd 1965-től Amerikát választotta új hazájának, ahol saját zsidó identitásának feltérképezését a zsidó misztikában és a héber nyelv betűinek erős szimbólumképző erejében találta meg. A viszontagságos 20. századi történelem sajátosságai és saját, öntörvényű, a tradíciót mélyen elutasító szobrászatának folyományként művészete egészen 1980-ban megrendezett első nagyszabású önálló kiállításáig (Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan) szinte ismeretlen maradt a nagyközönség előtt.

Jakovits soha nem vett részt hivatalos művészképzésben, 1935 és 1944 között a Ganz-MÁVAG-ban dolgozott vasesztergályosként. Szellemileg és művészileg döntően befolyásolta Vajda Lajos özvegyével, Vajda Júliával való találkozása 1945-ben, aki nemcsak felesége lett, hanem összekötő kapocs ahhoz az intellektuális közeghez, amelyből Jakovits művészete kibontakozott. A demokratikus átmenet éveiben a progresszív művészeti tendenciákat felkaroló Európai Iskola tagja volt, majd a Galéria a 4 Világtájhoz kiállításain is szerepelt. Jakovits József korai, organikus, finoman absztraháló szobrai (Aktból lett, 1946; Bagoly, 1948) illetve az 1947-es (elveszett) Szálló madarak című drótból hajtogatott, szinte eszköztelen, függő konstrukciója előre jelzik kísérletező plasztikai habitusát. 1948-ban Bálint Endre, Jakovits József, Vajda Júlia, az ő teljes családjaik, továbbá a teljes Vajda hagyaték a legendává vált Rottenbiller utcai lakásba költözött, ahol a legsötétebb Rákosi-korszakban kényszerű, de egyúttal élénk társasági élet zajlott. A többek között Hamvas Bélával és Tábor Bélával zajló hosszas elméleti és filozófiai beszélgetések Jakovits spirituális érdeklődését is nagyban befolyásolták. Bár 1950-től az Állami Bábszínházban dolgozott, azonban autonóm művészként 1950-es évek első felében belső emigrációba vonult; 1951 és 1953 között egyáltalán nem készített szobrokat. 1953-ban, a hallgatás éveit követő időszak nyitányaként faragta ki a Csodaszarvas című súlyos, kultikus munkáját, amelyet az 1957-ben megrendezett, botrányba fulladt Tavaszi Tárlaton (Műcsarnok) is bemutatott.
Szobrászatának legtermékenyebb periódusa 1953 és 1965 közé tehető, ekkor alkotta meg, vitális, hangsúlyosan erotikus, többértelmű szimbolikájú szobrászati életművét, amely formai szempontból leginkább a szürrealista hagyományokból táplálkozó festészethez és a távoli tájak ősi, archaikus és prehisztorikus plasztikájához kapcsolódott. A nyers brutalitást és a finom kiérlelt formakultúrát szintetizáló életmű alapvetően hordozza az elveszett mítosz utáni nosztalgikus vágyakozás érzését. Jakovits saját megfogalmazásában: „munkámmal szeretném megalkotni a kor heraldikáját, amelyben élek, és így természetesen saját formanyelvembe oltott, de egyetemes léttartalmak kifejezésére törekszem”.
Jakovits életművének szám szerint is hatalmas szegmensét jelenti rajzi hagyatéka. Szobrászként azonban nem elsősorban plasztikáinak előtanulmányait és formakísérleteit rögzítette, hanem áradó fantáziájának szinte naplószerű leiratával találkozunk. Ő maga egy interjúban arra a kérdésre, hogy készít-e előtanulmányokat, vázlatokat, így válaszol „legfeljebb néhány esetben csináltam mintát, amelynek alapján aztán előre esztergályoztam, kinagyoltam egy formát, de ez kivételes dolog.” Első legjelentősebb rajzciklusa az 1956-ban készült Forradalmi sorozat volt, amelynek 10 lapján szinte reliefszerűen domborodnak ki a szürke grafit ezernyi árnyalatával kialakított lobogó-organikus, tág asszociációs mezőt megnyitó formák.

Jakovits 1953 és 1965 közötti rajzaira jellemző a szimmetrikus felépítés, a kiérlelt egyensúlyi helyzetek, a pontos, kristálytiszta kontúrok, a precízen kialakított felületek, valamint az a vajdai montázsszemlélet, amely során az egyes rajzi rétegek felülírják egymást, ugyanakkor kapcsolatba is kerülnek egymással. Motívumok szempontjából az önarckép, a bika, a szarv, a női és férfi princípium egyesülése és ezen szimbólumok variálása jellemző. Mind rajzain, mind pedig szobrain gyakori az emberi és állati testrészek felcserélése, sosemvolt kimérák megalkotása.
A kiállítás bemutatja Jakovits első montázs-sorozatát, az eredetileg 12 darabból álló Montázsok kék alapon című szériát, amely a szentképek kékjét idéző alapra készült, és a jellegzetes szentkép-giccseket (Szűz Mária, Krisztus, férfi és női szentek és angyalábrázolásokat) vegyít különböző magazionok profán elemeivel, erotikus magazinok aktjaival, távoli tájakon élő emberekkel, illetve a korszakra jellemző részletekkel (autó, rakéta). A kiüresedett szakralitás és a populáris kultúra ütköztetése olykor a blaszfémiát súrolja.

Jakovits 1965-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol új művészeti, elsősorban festészeti korszaka kezdődött. Az amerikai évekből autonóm szobrászati alkotása szinte egyáltalán nem maradt fent, viszont montázsokat és talált tárgyakból készült objekteket itt is készített. A kiállításon ezt az időszakot a Tárgymontázs önarcképpel című objekt képviseli, amelyen a feddő gesztusú Szűz Mária a kisded helyett Jakovits József arcképét tartja az ölében.  – Szabó Noémi, művészettörténész