Rólunk

Ámos Imre

1907-1944
“Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott, / és várta, hogy talán megszólal újra – / mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, / a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.”

Egyszer talán világossá kéne tenni, hogy a magyar képzőművészet 1945 előtt voltaképpen azsúrban volt a korszerű nemzetközi törekvésekkel, alkotóink természetesen figyeltek a legjelentősebb külföldi mozgalmakra, egyik-másikuk tevékeny résztvevőként kapcsolódott hozzájuk, Szentendre – például – jeleskedett friss és modern szellemével.

Ámos Imre egy ortodox, haszid zsidó közösségbe született bele – távol az itthoni művészeti központoktól. Bár ifjan komoly tehetséget mutatott a rajzolásban (elmondása szerint: a zenében is), mérnöki tanulmányokra iratkozott be a budapesti Műegyetemen. Három év után hagyta ott a Képzőművészeti Főiskola kedvéért, ahol a kiváló mester, Rudnay Gyula tanítványa lett, akitől mindent el lehetett sajátítani a festőmesterségből, csak éppen tradicionális szellemben. Leolvashatók stúdiumairól az enyészpontos perspektíva, a képmélység, fény-árnyék hatás stb. hagyományos követelményei. Különös módon a fiatal festőben ez egy másik erős hagyománnyal állt szemben: a haszid zsidó misztikával, vallási dogmáival. Már pedig ez volt az ő eredendő élményvilága. Az ó-testamentumi szimbolika, a komor, ám kikristályosodott képvilág. Ehhez a régi dogma mesterfogásaira nemigen volt szüksége, helyette a szecesszió folt és vonal kombinációi érdekelték, a kép térillúzió nélküli fölülete. Találkozása későbbi feleségével, Anna Margittal, majd megismerkedése Vajda Lajossal erősítették elgondolásait. Valószínűleg már itthon hallhatott Chagall misztikus világáról (Vajda vagy Korniss, Kandó Gyula munkáiból), nem véletlenül lelt rá Párizsban 1937-ben az orosz mesterre, akinek támogatása szinte fölszabadítottra festői energiáit. Csak éppen a történelem kényszerítette szűkebb keretek közé. A rendszeres munkaszolgálatos behívások, a tábori lét a grafika egyszerűbb technikája felé fordította: úgyszólván képi jegyzetekkel kísérte halálútját. Szolnoki vázlatkönyve ennek a tragédiának a megrázó dokumentuma. Életműve pedig (írásaival egyetemben) egy ragyogó tehetség fájdalmas portréja.

Felhasznált irodalom:

Rabinovszky Máriusz: Két korszak határán. Corvina, 1965.

Petényi Katalin: Ámos Imre. Corvina, 1982.

Ámos Imre - Nemes galéria