Az egyik legfelkészültebb, legintellektuálisabb magyar festőről van szó. Már a főiskolán ábrándozott az absztrakcióról, aminek gondolatában barátja és kollégája, Molnár Sándor erősítette meg, aki Hamvas Béla munkásságára is felhívta figyelmét. Gyakorlatilag a 60-as évek közepétől absztrakt képeket fest, majd megismerve Ellsworth Kelly munkásságát, az ún. „csíkfestésben” találta meg kifejező formáját. Tagja volt a Fajó János által létrehozott Budapesti Műhelynek. A konceptualista mozgalmak egy időre elvonták a festői munkától, úgy ítélte, a festmény lényege valóban a koncepció, elegendő az elgondolás rögzítése valamilyen szerény formában és eszközrendben. A posztmodern váltástól kapta azt az inspirációt, ami alapvetően szintetizáló hajlamának megfelelően arra késztette, hogy a geometrikus absztrakció történetét, eredményeit beledolgozza képeibe. Mi több, a népművészetre szintén ráirányította figyelmét, annak sajátságos absztrakcióját, geometriáját szervesen fel tudta használni mind nagyobb méretű vásznain. Ezáltal jellegzetesen „jelentéses” absztrakciót hozott létre, aminek szemantikai megközelítése nemcsak érzelmi, de szellemi befogadásra is apellál. 2016-os paksi kiállítása összegezte talán legalaposabban ezt a gazdag életművet, aminek darabjai a világ legjelentősebb múzeumainak, galériáinak becses kincsei. Az itthoni elismerés is elérte, a Kossuth-díj, a Nemzet művésze cím és a Herder-díj tulajdonosa.