Fényes Adolf

1867-1945
“Elsősorban nem, mint művész festettem a képeket, hanem mint ember. A szociális szempont mélyebben érdekelt a művészinél. Arra gondoltam, hogy ha a tárlatok szépen élő, gondtalan látogatói elé tárom ezt a szomorú világot, talán sokak lelkiismeretét felrázom.”

Kevés magyar festői életművet tagolnak oly változatos stíluskorszakok, mint Fényes Adolfét. Drámai hangulatú parasztzsánerek, napfénytől vibráló utcajelenetek, a belső rendet csendéletté formáló kompozíciók, majd később varázslatos meseképek. Kortársai egyaránt méltatták, mint szociálisan elkötelezett realistát, a magyar impresszionizmus jelesét és klasszikus festői rend mesterét.

1867-ben született Kecskeméten, édesapja a város főrabbija volt, és mivel ifjúként nem mutatott érdeklődést a talmudista tanok iránt, az érettségi után jogot tanult. Egy év egyetem után 1884-ben felvételt nyert a budapesti Mintarajziskolába, ahol három tanéven át Székely Bertalan és Greguss János vezetésével sajátította el a festői mesterség alapjait. Ezt követően közel egy évtizeden át külföldön képezte magát Weimarban és a párizsi Julian Akadémián. Párizsban közös társaságba járt Rippl-Rónai Józseffel és Karlovszky Bertalannal. Tanulmányait végül a Benczúr Gyula vezette mesteriskolában zárta.

Festői pályája egyik legmarkánsabb és művészettörténeti értelemben legjelentősebb ciklusát kezdte meg 1898-ban a „Szegény ember élete” sorozat első darabjaival. A művek a kritikai realizmus kiváló darabjai közé tartoznak, melyek festésmódjukban is már egy új korszak jegyeit hordozzák. Az 1900-ban megrendezett párizsi világkiállításon „Család” című munkáját aranyéremmel díjazták. Tanulmányútjai során odafigyeléssel tanulmányozta az európai barokk mesterek munkáit, melyek jelentős hatást gyakoroltak műveire.

1899-től a nyári időszakot már Szolnokon töltötte, mely Tisza-parti város már a 19. század második harmadától kezdődően mind hazai, mind nemzetközi művészek kedvelt festőhelye volt. Bár a nagybányai művésztelep alapításában nem vett részt, a plein air festészet folyamatosan érdeklődésének középpontjában állt, és a 20. század elején készült műveinek egy része szoros festészeti párhuzamot mutat Ferenczy Károly vagy Réti István törekvéseivel. Életképei, majd az 1910 körül megjelent csendéletei már egy újabb festészeti irányt körvonalaznak, melyek kiindulópontja egyrészt a népművészet, másrészt egy olyan stilizáló és a színek elsődlegességét hangsúlyozó elv, mely rokonítható a francia fauves irányzattal.

1918 után az első korszakának társadalmi mondanivalóit mesejellegű bibliai, jelképes témájú „romantikus” korszak váltotta fel. A Nemzeti Szalonban és az Ernst Múzeumban több alkalommal rendeztek gyűjteményes kiállítást. 1924-ben állami nagy aranyérmet kapott, majd 1929-ben neki ítélték a barcelonai világkiállítás nagydíját.

A 20. század első évtizedeiben a legjelentősebb hazai műgyűjtők körében Rippl-Rónai József mellett Fényes Adolf volt az egyik legkedveltebb művész. Művei olyan gyűjtőóriások kollekciójában voltak jelen, mint Nemes Marcell, Kohner Adolf, báró Hatvany Ferenc, Krausz Simon vagy a Szépművészeti Múzeum egykori főigazgatója, Petrovics Elek.

Felhasznált irodalom:

Aradi Nóra: Fényes Adolf. Budapest, 1979.
Révész Emese: Fényes Adolf (A magyar festészet mesterei). Budapest, 2014.

Fényes Adolf

Elérhető műalkotások

Háromkirályok (Lovasok)

Archívum

Szobában
1906-1907 körül
Ringató (Anya gyermekével)
Kislány kávédarálóval

Életrajzi adatok

Név
Fényes Adolf
Születési hely, idő
Kecskemét, 1867
Iskolái
Mintarajziskola, Julian Akadémia
hazai kiállítások
Műcsarnok, Nemzeti Szalon, Ernst Múzeum, Fränkel Szalon, Tamás Galéria
külföldi kiállítások
Varsó, Barcelona
művészeti egylet tagja, tisztsége
MIÉNK, Szinyei Merse Pál Társaság, Magyar Arcképfestők Társasága
Művei magyar közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria, Janus Pannonius Múzeum (Pécs), Herman Ottó Múzeum (Miskolc), Munkácsy Múzeum (Békéscsaba)

Törődünk az Ön adataival

Cookie-kat és hasonló technológiákat használunk, hogy a legjobb élményt nyújtsuk weboldalunkon. Cookie tájékoztató