Gorka Géza (Nagytapolcsány, 1895 – Verőce, 1971) keramikus. Iskolai tanulmányait Nagytapolcsányban és Trencsénben végezte, eredetileg festőnek készült. A fazekasság alapjait Mezőtúron sajátította el id. Badár Balázs műhelyében; későbbi visszaemlékezéseiben 1917-et tekintette keramikusi pályája kezdetének. 1920–1921 között Németországban képezte magát: Karlsruhéban a Grossherzogliche Majolika Manufaktur környezetében, valamint Leutkirchenben Paul Mann mellett tanult rajzot, festészetet és korszerű máztechnikai eljárásokat.

Hazatérése után rövid ideig ismét Badár Balázsnál dolgozott, majd 1923-ban Nógrádverőcére költözött, ahol a Flóris bankház megbízásából létrehozta a Keramos Rt. agyagipari műhelyt. Az itt készült, népművészeti ihletésű használati és dísztárgyakat először az Országos Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán mutatta be az Iparművészeti Múzeumban. 1924-ben feleségül vette Kovács Irént; a verőcei villa, ahová ekkor költöztek, haláláig otthona és műhelye maradt, 1972-től múzeumként működik. 1927-ben kilépett a Keramos Rt.-ből, és saját műhelyt alapított, amelyet 1932-ben bővített; az évtized végére már 15–20 alkalmazottal dolgozott.

Művei rendszeresen szerepeltek hazai és nemzetközi kiállításokon. A harmincas években több világkiállításon is díjazták: 1934-ben Brüsszelben aranyérmet, 1937-ben Párizsban és 1939-ben New Yorkban Diplôme d’Honneurt kapott, 1940-ben a milánói VII. Nemzetközi Iparművészeti Kiállításon Grand Prix-vel jutalmazták. 1942-ben az Első Országos Magyar Keramikai Kiállításon külön teremben mutatta be mintegy százhúsz darabból álló anyagát, amelyért Állami Iparművészeti Aranyérmet kapott. Ugyanebben az évben kerámiafalat készített a budapesti Nemzeti Sportcsarnok számára.

1943-ban Losoncon megszervezte a Nógrádi Palóc Háziipari Keramikai Műhelyt, amely 1944 végéig működött. A háború után Balassagyarmat környékén végzett felméréseket a háziipari termelés fejlesztésére, majd a pécsi Zsolnay-gyárban Mattyasovszky László vegyészmérnökkel folytatott kísérleteket magas hőfokon égetett kerámiák sorozatgyártására. 1959-ben kerámiái a Magyar Népköztársaság ajándékaként a faenzai Nemzetközi Kerámia Múzeumba kerültek. Az 1960-as évektől az Iparművészeti Vállalattal működött együtt; 1962-ben felügyelete mellett több művéből sorozat készült, később a vállalat művészeti tanácsadójaként dolgozott, 1963-ban az Iparművészeti Tanács zsűrielnöke lett. 1967-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola tiszteletbeli tanára címet kapta. Intézményes oktatásban nem vett részt, de több későbbi keramikus – köztük Probstner János, Ortutay Tamás és Csavlek Etelka – szakmai fejlődésére hatással volt. 1970-ben a Zebegényi Nyári Művészeti Akadémián tanított.

Kerámiaművészetének alapját a magyar népi fazekasság hagyományai, a habán kerámia színvilága és a keleti művészet formakultúrája adta. Tárgyain a visszafogott formálás és a funkcionális szemlélet a felületkezelés gazdagságával társult: különféle máztechnikai eljárásokkal, repedezett és fakturális felületekkel kísérletezett, gyakran magas hőfokon égetett mázakkal. A formák sokszor archaikus, kézzel alakított jellegűek, miközben a kivitelezés korszerű technológiákon alapult. Pályája későbbi szakaszában a kerámiát más anyagokkal is társította: kovácsoltvas elemekkel és ólmozott üveggel kombinált kompozíciókat, üvegablakokat és lámpatesteket készített.

Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1955-ben Munkácsy-díjat, 1958-ban a brüsszeli világkiállításon Grand Prix-t kapott, 1959-ben érdemes művész lett, 1963-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1969-ben a Munka Érdemrenddel, 1970-ben a II. Országos Kerámia Biennálé nagydíjával jutalmazták. Verőce 1996-ban posztumusz díszpolgárává választotta. Gorka Géza 1971-ben hunyt el verőcei otthonában.