Közvetlenül főiskolai tanulmányai után két év külföldi „vándorlás” következett, felkereste francia, olasz és német nemzedéktársait vagy a még élő klasszikusokat, olyan nagyságokkal ismerkedett meg, mint Mondrian, Max Bill, akik bizonyára hozzásegítették, hogy szellemi hozzáállása a munkájához új hatásokkal bővülve is letisztuljon, sajáttá fogalmazódjék. Voltaképpen a vonzalma az absztrakcióhoz ekkor vált eszmei követelménnyé számára, viszont meg kellett keresnie, melyik formája képezheti kifejezési szándékainak alapját. A tehetség kívülről is igazolódott: első egyéni kiállítását éppen Párizsban rendezhette. Már korai szín- és formadinamikai munkáin érzékelni lehetett a konstruktivizmus fegyelmező hatását, jóllehet a Kassák iránti rokonszenv, majd barátság sem tette konstruktivistává az izmus normái szerint. Eleinte át is ütött kompozícióin a nonfiguratív expressziók lendülete, noha – ritkásan ugyan – de egész munkássága során kísértették konkrét természeti formák (fák, egyéb növényi, állti motívumok, de még emberarc is). Közvetlen a háború után készült képei azonban egyértelműen a geometrikus szerkesztés és a geometrikus formák felé forduló érdeklődéséről, sőt bonyolult színstruktúrák megépítéséről tanúskodnak; azaz úgyszólván bejelentik megérkezését az összetéveszthetetlenül egyéni festői világba. Érthető tehát kölcsönös szellemi vonzalmuk Kállai Ernővel; az is, miért „tisztogatja ki” őket a szocreál ideológia takarítóbrigádja. Minden esetre külföldön komolyabb figyelmet kapott teljesítménye, itthon a rendszerváltoztatás után érte a megbecsülés (Kossuth- és egyéb díjak, elismerések).