Haász István eddigi életműve szerves alkotórészévé vált a magyar neoavantgárd geometrikus művészetnek. Ugyanakkor jól megkülönböztethető mértani felületeinek kezelésében, amelyeken – talán a hajdani kézjegy – klasszikus emlékek derengenek. Nem jellemző rájuk az elsődleges színek kompaktsága, gyakran nem is olaj- vagy akriltechnikával dolgozik, szívesen nyúl a pasztellhez is. Valami könnyed finomság sugárzik ezekből a művekből.
1964 és 1968 között az egri Pedagógiai Főiskolán Blaskó János irányításával rajztanári oklevelet szerzett. Nyomban utána Budapestre került, ahol a Fiatal Művészek klubjában Fábián László megrendezte első itteni kiállítását az egri évek anyagának legjobb darabjaiból. A geometrikus hajlam jelen volt ezeken a képeken, egyelőre népi szimbolikával átitatva. Hamar megismerkedett a legfontosabb csoportosulásokkal, 1971 és 1973 között a balatonboglári Kápolna kiállítások résztvevője volt. Budapesten elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát. Rendre újabb és újabb jelentős csoportos kiállítások adnak hírt munkásságáról. Már középiskolában is dolgozott rajztanárként, 1988-ban a Moholy-Nagy László Iparművészeti egyetem hívja meg tanári karába. Mind gyakoribb vendég külföldi kiállításokon, amelyek többszöri külhoni ösztöndíjakat, fontos kapcsolatokat hoznak számára. Mind az 1992-es DAAD ösztöndíj, mind az amerikai Pollock-Kasner Foundation 1996-os ösztöndíja jelentősen hozzájárul nemzetközi ismertségéhez. Jellegzetes monokróm festményei, ugyancsak homogén színezett fakonstrukciói egyre gyakrabban tűnnek fel hazai kiállításokon is, innen származik elismerése Munkácsy-díjjal. Megfordul a gönci művésztelepen, Csíky Tibor és Fajó János szabadiskolájában.
-Beke László – Haász István: Haász István – festmény, pasztell, objekt. Vince, 2007.
