A kirakatrendezőként, dekoratőrként dolgozó Henczét 1961-ben érte el az éppen aktuális modern művészet sokkhatása, és erősítette meg szándékában, hogy a festészetet válassza kifejezési formájaként. A festészet mellett más műfajok – szobrászat, grafika, konceptuális művészet – is érdekelték, azokban is jelentőset alkotott. Az előtte járó klasszikus magyar avantgárd művészek közül Korniss Dezsőre figyelt fel, őt választotta mesteréül. A hatvanas évek végi Iparterv-kiállításokon nemzedéke legjobbjaival – Bak Imre, Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Tót Endre stb. – vett részt, illetőleg Csiky Tiborral is volt közös bemutatkozásuk. Művészi hangoltságát nagyban befolyásolta átlagon felüli zenei, irodalmi műveltsége, érdeklődése. Festészete voltaképpen az absztrakt expresszionizmus jellegzetesen hencze-i magyar változata, talán emiatt lehetett a legjelentősebb hazai neoavantgárd kiállítások egyik sztárja. Szoros baráti és alkotói kapcsolatot tartott Haraszty Istvánnal, Fajó Jánossal és a Benczúr Műhellyel. Egy ideig a keleti kalligráfiával is kacérkodott – kivonva az írásjelből jelöltjét, tartalmát. Kezdetektől fogva törekedett ugyan a „tiszta” művészetre, ám konceptuális munkái, land artjai némi politikai töltetet is hordoznak. Sikerei átlépték a magyar határt, jeles külhoni gyűjtemények szereplője. Kossuth-díjas. 2004-ben a Magyar Televízió portréfilmet készített róla; rendezte András Ferenc.