1922 és 1929 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult Rudnay Gyula és Vaszary János növendékeként. Tanulmányai során korán kapcsolatba került az európai avantgárd törekvésekkel: 1926-ban járt Párizsban és a Velencei Biennálén, majd 1928-as berlini tanulmányútján a Der Sturm köréhez tartozó művészekkel is megismerkedett. Scheiber Hugó közvetítésével kapcsolatba került Herwarth Waldennel, és 1929-ben Moholy-Nagy László közreműködésével művei a berlini Sturm Galériában is bemutatásra kerültek. 1928-ban az Új Művészek Egyesületének (UME), 1929-ben pedig a Képzőművészek Új Társaságának (KUT) tagja lett.

1930–31-ben a római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. A két világháború közötti időszakban festészetében az expresszionizmus, a kubizmus és a szürrealizmus hatása egyaránt megjelent, miközben grafikával, könyvillusztrációval és színházi díszlettervezéssel is foglalkozott. Az 1940-es évek elején erdélyi tanulmányútjai új motívumokkal és színhatásokkal gazdagították festészetét.

A második világháború után pedagógusként is meghatározó szerepet töltött be: 1946 és 1949 között az Iparművészeti Főiskola tanára, majd 1958 és 1963 között igazgatója volt, emellett 1949 és 1963 között a Képzőművészeti Főiskolán is oktatott. Pályáján egyre hangsúlyosabbá váltak a monumentális dekoratív megbízások: többek között mozaikot készített az inotai művelődési ház számára (1958), gobelineket tervezett a Fészek Művészklubba, valamint a Debreceni Agrártudományi Egyetem tanácstermébe (1967), továbbá üvegablakokat a Budapesti Műszaki Egyetemen és a SOTE Nagyvárad téri elméleti tömbjében.

Nemzetközi szereplései közül kiemelkednek a Velencei Biennálén való részvételei: művei a magyar pavilon kiállításain 1958-ban, 1960-ban és 1966-ban szerepeltek, 1970-ben pedig Somogyi Józseffel közösen képviselte Magyarországot a biennálén. Életműve a festészet, grafika, könyvillusztráció és murális műfajok széles skáláját foglalja magában.