Pályájának kibontakozásában meghatározó szerepet játszott a Hollósy Simon köré szerveződő művésztelep szellemi közege. Festészete a Budapest–München–Nagybánya tengelyen formálódott, ugyanakkor soha nem jutott el Párizsba, így a modern festészeti irányzatokkal való találkozása közvetett maradt. Ez a közvetettség azonban nem hiányként, hanem sajátos feldolgozási módként jelentkezik művészetében: a korszerű törekvések hatásait nem követi dogmatikusan, hanem beépíti egy alapvetően nagybányai gyökerű festői gondolkodásba.

A 20. század első évtizedében a nagybányai művésztelepen kibontakozó neós irányzat – amelyet gyakran a magyar fauve törekvésekkel hoznak kapcsolatba – Kádár festészetére is hatással volt. Képein megjelenik az intenzív, dekoratív színhasználat és az erőteljesebb szerkesztés, ám ez a hatás nem eredményezett radikális stílusváltást. Inkább egy átmeneti, szintetizáló festői nyelv alakult ki nála, amelyben a nagybányai természetelvű látásmód kapcsolódik össze a korszerűbb szín- és formafelfogással. Festészetében a posztimpresszionizmus hatása is érzékelhető, különösen a tér szervezésében és a formák tömbszerűbb kezelésében. Kompozícióiban nem pusztán a látvány rögzítésére törekedett, hanem tudatosan felépített, strukturált képi rendszereket hozott létre.

Életművének egyik fontos jellegzetessége a motívumok ismétlése és variálása. A nagybányai környezet – a Kereszthegy, az utcák, a kis házak, a kerítések, valamint a patakok és bányászházak – állandó inspirációt jelentett számára. Témái gyakran néhány alapmotívum köré szerveződnek, amelyek különböző kompozíciós elrendezésekben térnek vissza. Ez a variációs szemlélet különösen tájképein figyelhető meg, ahol az őszi és téli jelenetek kiemelt szerepet kapnak. A tél motívuma – a hóval borított utcák, a befagyott patakok és a lombtalan fák – nem csupán az évszak megjelenítését szolgálja, hanem a formák leegyszerűsítésének és a színek dekoratív kiemelésének lehetőségét is megteremti.