Konok Tamás Budapesten született, főiskolai évei alatt Bernáth Aurél, Barcsay Jenő és Füst Milán személye volt számára meghatározó, a nyári alkotóházi élményei során pedig Rozsda Endrével és Bálint Endrével kötött szoros barátságot. Tanulmányai befejezése után felvették a Magyar Képzőművészeti Alap tagjai közé, így kezdeti nehézségei oldásaként már rendszeresen részt tudott venni országos kiállításokon.

1958-as franciaországi kiköltözését követően a megváltozott politikai és kulturális közeg, az akkori párizsi pezsgő művészeti lét munkáin is nyomot hagyott, látványon alapuló festészetét az őt körülvevő szellemei és fizikai teret lekövető lebegő papírkollázsai váltották. 1960-ban a Galerie Lambert-ben megrendezte első önálló kiállítását is, majd 1963-ban a Hardford Alapítvány ösztöndíjasaként az Egyesült Államokban töltött egy teljes évet. 1964-ben önálló bemutatkozásra van lehetősége a hollandiai Stedelijk Múzeumban.

A hetvenes években találja meg első murális megbízása, az építészeti gondolkodása és monokróm reliefjei közvetetten hatást gyakoroltak művei szerkezetére, innentől a művészetében egy redukciós fordulat áll be. Tudatosan épített hálórendszerekben gondolkodik, statikus, tiszta vonalmozgással melyek leginkább az állandóságot szimbolizálják. Játékos és könnyed kompozícióit, kisebb méretű papíralapú munkáit ekkor gyakran graphidion elnevezésű sorozatába sorolja.

Későbbi munkáin vonalarchitektúrái dominálnak, melyeket a hideg szerkesztés helyett emberi, beleérző attitűd jellemez, kompozícióit eleinte a stabilitás, majd a mozgás és ritmus kifejezése ösztönzi. „Vonalrendjeim gondolatmenetem harmóniája. Összekötő rendszer, amely a képen túli végtelenre utal. Megújult festészetem a tiszta és világos geometria „apollonisztikus” rendje felé fordult.” Munkásságának utolsó periódusában készült képeit a tér és idő nélküliség fogalomhalmaz köré rendezi, az értelemmel felfogható világon túli jelenségeket kutatva.