Molnár Sándor

1936-2022
“Az út befelé vezet, a lélek, a szellem és az üresség világába, és kölcsönösen át kell hatolnom ezeket egymással, hogy a létezés egységét önmagamban helyreállítsam, és ennek kifejezésére csak a nyelv képes – jelen esetben a vizuális nyelv –, amely nem objektív (nem tárgy, nem stúdium, hanem személyes valóság, és a valóság mindig személye.”

Molnár Sándor a magyar festészet egyik legoriginálisabb, legszínesebb és egyben legelmélyültebb alkotója. Szilárd, mondhatni egységes világképet dolgozott ki a maga számára, és ez a világkép hatotta át mind személyes életét, mind pedig művészi életművét, elméleti, oktatói munkásságát.

1961-ben végzett a képzőművészeti Főiskolán, harminc éves, amikor rátalál az általa „festőjógának” nevezett módszerre, tulajdonképpen művészi önmagára. Ebben a folyamatban mesterének tekinti Hamvas Bélát, aki akkoriban szellemi száműzetésben él, Molnár pedig föladatának tekinti a Hamvas-eszmeiség megismertetését, terjesztését kollégái körében. Kezdeményezésére jön létre a Zuglói Kör, amelyben megfordulnak az újat akaró induló művészek – Bak Imrétől Hortobágyi Endréig. Festői formavilágának kialakításában a párizsi iskola jelentett konkrét segítséget, személyesen fölkereste a nagy mestereket, Bazaine-t, Estéve-t, Riopelle-t, a tache sikerre vivőit. Pályáját azonban mindvégig, úgyszólván didaktikusan a festőjóga irányította, benne lelte fel a keresett középpontot, szellemi centrumot, amely magabiztossá szilárdította törekvéseiben. Műveit többnyire konkrét látványból indította, újabb és újabb absztrakciós fokozatokon keresztül jutott el a számára elfogadható végeredményig; gyakran kilépve a szokásos keretből. Noha odafigyelt a művészeti mozgásokra, egyes pályatársaival kapcsolatot is tartott, de igazán csoportosuláshoz nem tartozott. Inkább az öreg magyar mesterek (Lossonczy, Gyarmathy, Veszelszky stb.)  társaságában fordult meg. 1990 és 2005 között tanított a Képzőművészeti Főiskolán, Oktatói elveit, metodológiáját akkor dolgozta ki, azt adta később közre, mint alapos és kipróbált oktatási szisztémát. Plasztikái is jelentősek sajátos szemléletmódjuk okán. Munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el. Nagy életműkiállítása (Műcsarnok) idején érte a halál.

Felhasznált irodalom:

Fábián László: Molnár. Képzőművészeti, 1981.

Molnár Sándor: Kristályképek. Ernst Múzeum, 2003.

Molnár Sándor: A festészet tanítása. Semmelweis, 2007.

Molnár Sándor - Nemes galéria

Archívum

Balatoni emlék
1975
A nagy mutatvány
1969
Artisták
1969

Törődünk az Ön adataival

Cookie-kat és hasonló technológiákat használunk, hogy a legjobb élményt nyújtsuk weboldalunkon. Cookie tájékoztató