Sík József (1922–2014) életműve a háború utáni emigrációs magyar festészet egyik sokszínű és fontos fejezete: munkái egyszerre őrzik a magyar gyökerek emlékeit és a francia modernizmus szabad, kísérletező szellemét.
Sík József festőművész 1922-ben Budapesten született ékszerész családban. A Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Bernáth Aurél volt a mestere. Már fiatalon kapcsolatban állt Anna Margittal és Domanovszky Endrével, Zebegényben is sokat dolgozott. 1946-ban Freund Verával Olaszországba utazott, majd 1947-ben – Rómán, Nápolyon és Torinón át – Párizsba emigrált, ahol élete végéig alkotott.
Az emigráció kezdetén nehéz körülmények között élt, de hamar bekapcsolódott a párizsi magyar művészközösségbe. Fontos helyszínek voltak számára Mézels és a Galerie du Haut Pavé. Korai időszakából kiemelkedik Katedrális-sorozat, amelyben a Notre-Dame homlokzatát variálta, Paul Klee hatását is megidézve. Pályáját később több egymást váltó korszak kísérte: a Maurice Estève barátsága nyomán kibontakozó lírai absztrakció, rövid szürrealista kísérletek, tasizta gesztusfestészet után eljutott az ösztönös, expresszív formavilágig, ahol erőteljes színek és groteszk figurák domináltak. A hatvanas–hetvenes évektől aktkompozícióiban a figurativitás és az absztrakció határán mozgott, késői időszakát pedig a pasztellek, az építészeti realizmus és az összegző, letisztult szerkezetek jellemezték.
1961-ben házat vásárolt Floirac-ban, ahol egy 16. századi kápolnát is saját kezűleg restaurált, és amely nyári műteremként szolgált számára. Élete másik fontos alkotóhelye Fontainebleau környéke volt.
Nemzetközi pályáját rangos egyéni és csoportos kiállítások fémjelzik. Már 1957-ben bemutatkozott a Galerie du Haut Pavé-ban, majd szerepelt a párizsi Musée d’Art Moderne tárlatán (1965), New Yorkban (1974), valamint a Galerie Bernheim Jeune kiállításán (1985). Az 1980-as évektől Párizsban és más francia városokban sorra nyíltak önálló kiállításai, de részt vett nemzetközi tárlatokon is, például Lausanne-ban és Montereau-ban.