A Budapesten született alkotó először az Atelier-ben Orbán Dezső szárnyai alatt tanult, később mestere Dallos Hanna grafikus műtermét látogatta. Kőmegmunkálással 1944-ben a jászberényi munkatáborban kezdett foglalkozni, itt faragott először márványszobrot. 1946-ban Párizsban, majd Marcoussis-ban telepedik le. Korai szürrealizmus jegyeit viselő assemblage-ait a 60-as évektől ’szobor-jel’ alkotásai és monumentális tájszobrai váltják, valamint ekkoriban figyelme az építészet felé fordul. Vas és beton felhasználásával a szobor, mint lakótér koncepcióján dolgozik, francia építészekkel részt vesz a Beg Meil-i üdülőfalu kiépítésében. Épületmakettjeit és tervvázlatait a Pompidou Központ gyűjteményében őrzik. Szabad léptékváltásai mellett újító technikai megoldásai is kiemelkedővé teszik munkásságát, ilyen például a nevéhez köthető és addig Európában még nem ismert ’lángfaragás’, azaz a gránit lánggal való megmunkálása. 1966-ban faragja először ily módon a gránitot, melynek jelentőségét abban látja, hogy egyrészt az eredmény leginkább a természetes erózió által kialakult formákra hasonlít, másrészt létrejöttéhez mind a négy elem felhasználása szükség van. 1968-ban a mexikói olimpián Kétlábú Nap című lángvágott betonszobrával, 1970-ben pedig munkáival Budapesten a Műcsarnokban szerepel. 1977-től megkapja a francia állampolgárságot. Az 1980-as évektől rendszeresen utazik és dolgozik Japánban, először Shozaburo Yabashi megbízásából készít szobrokat. Sapporoban nemcsak háromméteres ezüstgránit szobor megbízását kapja, de helyi beágyazottságát az is jelzi, hogy ugyanitt egy teret is elneveznek róla, mesterétől pedig a Kősárkány nevet kapja. Japánban Székely vizuális nyelve üdítően hat, a Kanazawai Egyetemen is tart előadásokat a szobrászat iránt érdeklődő helyi hallgatóknak.