Milasovszky kalandosnak tetsző indulása, vagyis az orvosi pálya esélye mellett a képzőművészet teljességgel elkötelezett művelése megfontolt döntés lehetett, ugyanis olyan felkészültséggel érkezett a táblaképfestészetbe, amely csak a legigényesebb művészekre jellemző. Talán önmaga próbájának tekinthető, hogy szigorúan precíz geometrikus kompozícióit, lett-légyen akár egyenes vonal vagy körív, segédeszközök nélkül, szabadkézzel készíti, ráadásul olajfestékkel (aminek hosszadalmas a száradásideje), akárha merész gesztusával a kézjegyet akarná szerényen visszacsempészni a hard edge világába. Technikai szempontból a dolgot szintúgy nehezíti, hogy képeinek nagy része apró színes (tarka) elemekből épülnek, a festék pedig rendre több rétegben kerül a vászonra. Ugyanakkor munkáiból nem nehéz kiolvasni – szándéka szerint sem – a klasszikus orosz konstruktívizmus hatását; a malevicsi alapvetés mellet leginkább Rodcsenko, Ljubov és Popova ihletését. A legjellegzetesebb Milasovszky képeket, legyenek bár viszonylag méretesek, határozott rácsszerkezetük jellemzik, mintha valójában a rácsok alatti világ felderítésére ösztökélné a befogadókat. A tekintélyes anyagot felvonultató 2020-as dunaújvárosi kiállítása azonnal a legizgalmasabb magyar geometrikusok sorába emelte, szenvedélyes kolorizmusa köztük is rangos figyelmet kapott. Ugyancsak különleges figyelmet érdemel egyes képeinek szimbolikus töltése (például a lemniszkáta titokzatos jelenléte).